A debreceni Nagyerdőben több ezer fiatal részvételével megtartott futás előtt Porkoláb Gyöngyi, a debreceni Hospice Ház Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizenegy évvel ezelőtt indították útjára a Méltóság mezeje elnevezésű programot, amely mára országossá bővült.

A program keretében különböző rendezvényeket - nárciszültetés, futás, rajz- és irodalmi pályázatok - tartanak, hogy felhívják a legfiatalabbak figyelmét az emberi méltóság tiszteletének fontosságára.

Porkoláb Gyöngyi kitért arra, hogy tavaly, a Méltóság mezeje program 10. évfordulóján a debreceni Kenézy kórház területén megnyitották a végső stádiumú betegek méltó "elkísérését" szolgáló 20 ágyas hospice osztályt, amelyet tovább szeretnének fejleszteni.

Az MTI-nek elmondta azt is, hogy a közelmúltban a magyarországi hospice szervezetek az egészségügyi államtitkársággal megállapodtak egy nemzeti palliatív ellátási stratégia kidolgozásában.

Az eddigi eredmények alapján úgy döntöttek, hogy a legnépszerűbb rendezvényekkel folytatják a tíz évre tervezett Méltóság mezeje programot, ezek közé tartozik a futófesztivál - tette hozzá.

A futófesztivál résztvevői egy különleges flashmobbal is készültek: a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén hatalmas sárga szívet formálva fejezték ki együttérzésüket a betegséggel küzdők iránt.