Ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár fölé kerül, akkor az adó mértéke az ólmozatlan benzin esetében literenként 120 forint lesz, ha azonban legfeljebb 50 dollár, akkor 125 forint, míg a gázolajnál a magasabb ár mellett 110,35 forint az adó, az alacsonyabbnál 120,35 forint, az ólmozott benzin és a petróleum esetében pedig 124,20, illetve 129,20 forint.

A kereskedelmi gázolaj és a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés mértéke a gázolaj adójának emelésével azonos mértékben nő. A többletbevételt a tervek szerint a hazai közutak - elsősorban az alsóbbrendű utak - felújítására fordítanák.

Kisebb lesz a mozgása a kiskereskedelmi üzemanyagáraknak az új rendszerben - mondta Pletser Tamás energetikai szakértő kedden az M1 aktuális csatornán. 

Úgy vélte, az üzemanyagárak nem térhetnek el jelentősen a szomszédos országokétól. Néhány éve előfordult, hogy a magyar adó magasabb volt a környező országokénál és ennek hatására a szállító cégek külföldön tankoltak, ami bevételkiesést okozott a költségvetésnek - emlékeztetett.

A szakértő számításai szerint idén még jó eséllyel a korábbi adótartalom mellett lehet üzemanyagot venni Magyarországon.